A kiállítás interaktív panorámájához kattintson ide
A megnyitó szövegéből részletek
A kiállítás metaforikus töltetű címét – A szárnypróbálkozások vége – súlyosan indokoltnak vélhetjük, ha a művész életrajzára pillantunk: S. Hegyi Béla szobrászművész néhány hete ünnepelte hatvanadik születésnapját, vagyis külső szemlélőkként is úgy ítélhetünk, hogy valóban, visszavonhatatlanul elérkezett a próba-időszak lezárásának pillanata. Viszont nyomban leszögezhető, hogy a lezárás eme pillanata egyúttal valamifajta nyitással köszönt ránk: elég körbetekintenünk e kiállítás hallatlan szigorúsággal válogatott kollekciójának alkotásain, hogy megállapíthassuk: itt a lezáró összegzés egyúttal kapukat nyit meg, új utak lehetőségeit és perspektíváit villantja fel…
… A művek megközelítése kapcsán felmerülő dilemmáink is azt jelzik, hogy itt a jelentéstartományok tágasak, és az értelmezési lehetőségek lazán behatároltak: S. Hegyi Béla művei ösztönzéseket adnak, illetve e budatétényi műegyüttese arra indít, amelyre minden valódi, mélyen meggondolt és hitelesen átérzett műalkotás: hogy a létezés titokzatosságán tűnődjünk, hogy újra meg újra nekirugaszkodjunk a transzcendenciával átitatott megmagyarázhatatlannak.
A szárnypróbálgatásoknak vége. Most már a szárnyalásnak kell következnie, a szárnyalás korlátlan élményével kell feltöltődnie a művésznek, és a szobrász műveit befogadóknak egyaránt.
Wehner Tibor
A kiállítás leírása
Az egész dolog alapötlete az 1992-ben Göteborgban keletkezett írásban (egyfajta képversben) gyökeredzik. Még ugyanebben az évben megszületett egy film koncepciója, mert úgy éreztem, hogy a szöveg kevés önmagában, nehezen érthető, vagy inkább a közhelyszerű és személyes mondanivaló. A dadogó, akadozott gondolatfüzér mögött sokkal több van.
A film szereplői betűk (nagyon sok féle) és gondolatok (alig néhány). Ami pedig játszódik nem más, mint egy írás/vers-féle keletkezésének a története. A vége tehát egy olvasható, látható vers, egy angol nyelven írott magyar vers. Azért ilyen, mert így keletkezett. (próbáltam lefordítani, de nem sikerült túl jól.) A szövege akár közhelyesnek is mondható (költők már számtalanszor megfogalmazták ugyanezt). Vallomás, amely az alkotó állapotát, az íráshoz való viszonyát, annak nehézségét és kikerülhetetlenségét meséli el, és gondolatrészletek rögzítésével, nagy asszociációs ugrásokkal egészen az Istenkeresés megfogalmazásáig jut el. Tulajdonképpen képvers, az általam ismert költői műfajok meghatározása szerint és a megszületése közben a lehető legérdekesebb tipográfiai kavalkád történik. A betűtípusok, vagyis a betűk formavilágának, karakterének bemutatásán túl, e karakterek antropomorfizálásán keresztül vezet az út. A film során a betűk sajátos karakterük által meghatározott módon viselkednek, csoportosulnak (szavakká, gondolattöredékekké szerveződnek, keletkeznek, majd felbomlanak betűegyedekké ismét!), mozognak egyéb törvényszerűségek szerint, pl. gravitáció, vagy más erők által vezérelve. Talán e mozgások töltik ki a film idejének nagy részét, ugyanis nagyon sok és érdekes variáció állítható elő. Ezt a folyamatot tehát síkbeli és akár térbeli (testes) betűk animációjaként is el tudom képzelni. Számos képi és fogalmi asszociációk, utalások, tréfák! felvillantásával. Miközben e kavalkád zajlik, betűnként, jelenként kiválasztódik (vászonra/képernyőre rögzítődik) a vers szövege, szinte észevehetetlenül. De egyszer csak ott lesz a sokaságban és lassan elfogy körülötte minden tülekedés és zaj.
A szöveg
THE PAPER has been empty
an open prison
it IS mine
NOTHING
what a great POWER
there is no release
noWHERE ?
ARE
YOU
GOD
I am a pleasure-oriented person (nagyon sokszoros ismétlésben)
A dramaturgiai struktúra még nem teljesen kiforrott. El tudok képzelni reális moziképeket is az elején és a végén, de nem személyeset. Lehet, hogy jobb, ha nem foglaljuk keretbe a látvány-mesét, hanem a ciklusokra jellemző befejezést adunk. A kezdést már határozottabban kidolgoztam. Ez valós filmképekbe applikált animáció és nem más, mint az írás elkezdése. De ahogy a papírra kerülnek a szavak, gyorsan betűkké esnek szét, és betűhullás veszi kezdetét…
Az öt fő jelenetből álló film forgatókönyve fő vonalakban kész.
A megvalósítására próbáltam törekedni, de szakmai ismeretek és kapcsolatok híján az eredmény csak némi “bíztató vállveregetés” lett.
Aztán felvetődött bennem, hogy a fenti gondolatokat más (a számomra rendelkezésre álló) eszközökkel próbáljam meg kifejteni. Ha jól meggondoljuk, egy kiállítás egy álló film. A néző mozog egy térben, ahol különböző tárgyak között eltölt egy bizonyos időt nézelődve (és szerencsés esetben gondolkodva), és az út amit bejár – saját érdeklődése által vezérelve – maga a film. Ezt a filmet már – talán – meg tudom csinálni.
A kiállításra szánt szobrokat elhelyezem a kiállítótérben. Ez három tárgy, egy portré, egy figura és egy konstrukció vegyes anyagokból (kő és fém). A szobrok mellett az installáció fogja értelmezni a köztük lévő nagyon szoros összefüggést, ami nem más, mint az összes megjelenő műtárgy inspirációja, a képvers gondolatai.
Az installáció maga
Az igazi az lenne, ha enyhe homályosodás venné kezdetét ezen a 3x3x0,8 m-es téren belül. Jól bele lehet látni, de ez a homály a dolgokat kicsit idézőjelbe teszi. Képzeljük el, hogy valahol, akár külső. akár belső térben van egy ilyen “tégla”, 3x3x0,8 m-es méretekkel és belül köd van. Az ily módon bezárt térben három kép függ egymás mellett, balról egy fej nélküli csontváztanulmány - félalak, jobbról ennek fejjel rendelkező, de vázlatos változata, amit pedig közrefognak, egy “összehajtogatott”, összeroskadt figura, amely borzasztóan be van szorítva a kép keretei/szélei közé. Mindhárom kép szénrajz, a középső krétával kiegészítve. A képek alatt egy több mint 100 éves szék van elhelyezve, azon pedig egy szekerce naturális bronzötvénye. A szék lábai körül - amelyek mintha egy homoktengerben lennének - finom hullámok rajzolódnak ki, és a hullámzás szabályai szerint kifelé haladva megnyúlnak és kisimulnak. A homokot különböző színű üveggyöngy keveréke adja (az “elátkozott” Időkerék homokja egyébként, de ezt nem kell tudni). Miután ezt a zártnak elképzelt teret a valóságban igazi köddel nem tudom megtölteni (vagy még nincs más ötletem hozzá), a megoldás egy átlátszó függöny, amely kifeszítve függ a tárgyak előtt egy sík felületként. Szemből tehát homály, de oldalról nem. Sőt szemből is – kissé oldalt hajolva – nyílik tiszta belátás a térbe, mert a függöny síkja középen, kb. az alsó harmadáig fel van hasítva és a felső kétharmad részek előre, ill. hátra mozdulva a felületen v alakú rést nyit. Pontosan szemből tehát homogén sík felületnek látszik. A hasítás vonala középen, legfölül, a függönyre fehérrel írt, A-Z két betűjét választja ketté úgy, hogy a sík mozdulása következtében a két betű eltérő síkokra kerül. A két betűnek inkább α–ω kellene lennie. De inkább a teljes abc-nek! Ezért a v alakú – a frontális síkra merőleges – rés fölső szélén megjelenhet az egész abc. A rés síkjában igen vékony cérnaszálak lógnak a hasíték aljáig (piciny függőón sok szálon) és ezen szálak mindegyikének fölső részére fehér, vékony papírból kivágott betűk vannak erősítve. Ezek a szálak lehetőséget adnak a betűhullás imitációjára is, hiszen a piciny légmozgás is megmozgatja a rájuk erősített betűket. A falon lévő középső kép alól, a szék háta mögött a falon, papírlapok csúsznak lefelé, amelyek a képvers két-három vázlatát mutatják. A legalsó vázlat kissé a homok alá csúszik. A padlón, a függöny előtt, az alól pedig a kész vers lapjai látszanak, félig-meddig kicsúszva a “ködből” a kiállító térbe. Egy szépen vágott papírtömb (kb. A5 méretű) kb 1000 lapján nyomdakészen áll a vers, egyik oldalán az eredeti angol, kéziratos változata (lásd fent) a másikon a magyar “gépi” fordítás. Ez a tömb a padlón, közvetlenül a kicsúszó lapok mellett található és távolról egy fehér kockának (téglatest) látszik.
Intelligens közönséget feltételezve, ezekből bárki elvihet emlékeztetőül egy példányt.
Budapest, 2012. 03. 04.
S. Hegyi Béla