SHB–Kempelen – kiállításmegnyitó

Ez a történet negyedszázaddal ezelőtt, még az 1990-es években kezdődött: S. Hegyi Béla szobrászművész ekkor kapott megbízást egy Kempelen Farkas-szobor elkészítésére, s a Pázmánd község XVIII. században emelt, egykori jezsuita rendházában székelő, a kiváló férfiúról elnevezett általános iskola előcsarnokában 1996-ban avatták fel a művész rendhagyó alkotását. Azt a rendhagyó alkotást, amely a sakktáblára utaló domborművekkel gazdagítottan, portréhűséggel idézi meg Kempelen Farkast úgy, hogy a sakkjáték huszár-figurájának testtartását idéző alak mellkasában egy mechanikus fújtató-szerkezetet, tengelyek és fogaskerekek bonyolult rendszerét hordozva utal a mű e zseniális elme napjainkig talányokban játszó találmányaira. Kempelen Farkas egyénisége, életútja, sokrétű szellemi tevékenysége, feladatvállalása már önmagában is izgalmas problémaegyüttest tár egy alkotóművész elé – nem véletlen, hogy Kempelen és leleményei számos művész interpretációja, hivatkozása által napjainkban is elevenen élnek –, így nem kell különösebben magyaráznunk azt, hogy miért foglalkoztatta e jelenség a szobrászt a pázmándi mű elkészítését követően is, miért nem hagyta nyugodni ez a probléma csaknem negyedszázadon át. Kempelen Farkas, a XVIII. század második felében élt és alkotott felvilágosult férfiú tudós, feltaláló, művész és az udvart szolgáló tisztviselő és tisztségviselő – jogász, kancellári tanácsos – volt egy személyben. Legismertebb és legrejtélyesebb találmánya a sakkozógép és a beszélőgép volt, de foglalkozott gőzgépek, szökőkutak, a vakok írógépének és a budavári vízemelő szerkezet megkonstruálásával, a pozsonyi hajóhíd megtervezésével, a budai Várszínház épületének megvalósításával, s mindezeken túl írt verseket és színműveket, komponált zenedarabokat, készített rézmetszeteket is, és az ő leleménye az a mozgatható betegágy szintúgy, amelyet a himlőben megbetegedett Mária Terézia számára szerkesztett meg.

S. Hegyi Béla új művében, az SHB-Kempelenben messze túllépett egy hajdan élt és dolgozott egyéniség megidézésének alkotói szándékán, vagy a példaadó személyiségnek való tiszteletadás, az emlékállítás konvencionális szobrászi gesztusán vagy problémakörén: a XXI. század művésze a XVIII. század egyik kimagasló szellemére hivatkozva egy fontos kérdésfelvetésekkel szembesítő, összetett hatásrendszerrel élő, a sakkozógépre és a beszélőgépre utaló, de a szobrászat eszközrendszerét kitágító, mély jelentésköröket hordozó plasztikai történetet tervezett és jelenített meg. A XX. század szobrászatának nagy vívmánya a klasszikus műformákat megújító, korábban ismeretlen elemeket és jelenségeket a szoborműbe integráló törekvés, a hagyományok szellemében mozdulatlan és változatlan, állandóságokkal jellemzett formarendet, tömeget megmozdító, időben lejátszódó folyamatokat megtestesítő, történeteket interpretáló kompozíció megalkotása. Ezen új szellemű műveknek a térbeli kiterjedés, az anyagban való megörökítés, s ezáltal a formai jelleg mellett a korábbi plasztikai jellemzőkkel azonos súllyal és jelentőséggel társuló mozgás, mozgáspálya és a mozgás (és a mozgást kísérő hanghatások) idővalluma lesz a meghatározó eleme. A technikai lehetőségek, az energiaátviteli, leginkább elektronikai metódusok, a modern mechanikai és a robottechnikai megoldások megnyitják az utat egy, az alkotó által tervezett, és a mű mondandóját kifejező mozgás kifejtésére, illetve annak a mozgáspályának bejárására, amelynek fontos eleme az ütemezés, az elindulás és a megállás, a sebesség, az irányváltás, és a mindezt kísérő akusztikus, illetve auditív megnyilvánulás, a zörejeket, a gépi működést tanúsító, illetve az értelmes emberi beszéd közvetítését szolgáló hanghatás. S. Hegyi Béla eme kompozíciójának különössége, hogy a hagyományos, megmintázott és bronzba öntött szoborművet – a klasszikus portrét, illetve büsztöt – illeszti egy, a mű szellemi és fizikai terét kitágító plasztikai környezetbe – mintegy színpadi térbe –, és avatja egy szobrászati színjáték főszereplőjévé. E környezetnek fontos eleme a szobor domborművekkel gazdagított posztamense, és a kompozíciónak lényeges összetevői azok a felnyitott sakktábla-mezők is, amelyek olyan csapdákként, illetve akadályokként jelennek meg, amelyek Kempelen munkásságához köthetők, s ugyancsak hagyományos szobrászati kivitellel megvalósított domborművekként, és az alattuk feltünedező, egykori Kempelen-tanulmányokat dokumentáló tervekként, rajzokként, illetve a helyre utaló csillár-rekonstrukció-rekvizitumokkal illeszkednek a tér és az idő ezen, bonyolult szövetű együttesébe.

A sakkjáték talányaival, fokozottan a gépesített sakkjáték – talán a számítógépes sakk XVIII. századi elődjének – szabályaival és rejtelmeivel, játszmáival már önmagában is oly sok minden megeleveníthető és megjeleníthető, s az átvitt értelmű jelentések, a szimbólumok és metaforák tárháza nyitható meg. A legkülönlegesebb lépésformát gyakorló – előre és hátra, valamint oldalt is kettő és ehhez viszonyítva derékszögben egy mezőt ugró – huszár a fekete-fehér nyolcszor-nyolcas táblán az egyik legkiismerhetetlenebb, leggazdagabb lépésvariációkat produkáló szereplő: védekező és támadó, látszólag kitérő és valóságosan fenyegető, egyszerre kiszámítható és kiszámíthatatlan, tétova és nagyon is célirányos fordulatai könnyen azonosíthatók a való élet játszmáival, konfliktusaival, összecsapásaival és kompromisszumaival. Ezeknek a sakk-modell-helyzeteknek és történéseknek átéléséhez, illetve a helyzetek és folyamatok során felmerülő kételyek, kérdések, döntési kényszerek megértéséhez és fókuszálásához segítenek a huszár-figura lépéseket kísérő kommentárjai: a helyzetelemzések, a pozíció-értékelések, a megoldandó problémákra adandó válaszlehetőségek mérlegelései. A meditatív, helyzetértékelő megállapítások – előre vagy hátra, sötét vagy világos – a választási lehetőséget, illetve a döntést megkövetelő választási kényszert jelző szöveg felhangzása közben a figura többször hangsúlyozza játékos-létét, de mindvégig tisztázatlan marad: hogy egy bábuszerű játékszer, vagy egy tudatosan cselekvő, életre keltett eleven robot, játékos elme szobor-teste lépeget a sötét-világos mezőkön.

Bár könnyen azt vélhetnénk, hogy az Óbudai Egyetem – és kiemelten az egyetem Mechatronikai Tanszékének oktatói és hallgatói – és S. Hegyi Béla szobrászművész hosszú együttműködésének eredményeként megszületett robot-mobil-akusztikus mű a XVIII. századra hivatkozva a jelenre utal, működésével, lépésvariációival, időben lezajló szobortörténetével, néhány perces akciójával napjaink valóságára vonatkozat, de végső soron itt nagyobb távlatok, mélyebb, határtalanabb szférák is megnyílnak: a létezés titkainak megközelítésére, a lét transzcendens meghatározottságának kutatására ösztönzi befogadóit az SHB-Kempelen. A téma: Kempelen, a sakkautomata, a beszélőgép, és ezek felidézése csak ürügy. Követve a szobor pályáját, első, futó befogadói benyomásaink alapján máris messzemenő következtetéseket fogalmazhatunk meg:

semmit se siettess
semmit se késleltess
békélj meg az elindulás vagy a megállás esélyével
add át magad az egyenletes lassú mozgásnak
élj a feltáruló lehetőségekkel
az előre a hátra a jobbra és a balra fordulás szabadság-kavalkádjával
és ne hagyd hogy elringassanak
és ne hagyd hogy felzaklassanak
a monoton kétségekkel kecsegtető konok szavak

Wehner Tibor